Granadinho
"A magyar ember hátán szántani is lehet, ha nemzetiszínű az eke."

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot


Daniel Cohn-Bendit, az Európai Parlament zöld frakciójának vezetője egy hónappal ezelőtt Orbán Viktor EP-szereplése alkalmával a magyar miniszterelnököt Hugo Chavez venezuelai elnökkel hasonlította össze. A kritikus szavak hallatán, nevetséges módon még Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő is mindennemű nézetkülönbségét félredobva állt ki a magyar vezető mellett és vette védelmébe őt. Az Egerbe kihelyezett Fidesz-frakcióülésen Orbán olyan beszédet tartott, ami a legkisebb kétséget is eloszlatta az európai zöld politikus kritikáját illetően, és eddig egy kevésbé ismert tényre világított rá.


Orbán Viktor egy ellene irányuló, „három lábon álló puccskísérletet” vizionált, amelyben a titkosszolgálati és a diplomácia szálak mellett fontos szerep jut a nemzetközi médiának is. A CNN amerikai hírcsatornát is részben felelőssé téve a történtekért Orbán két dolgot árul el nekünk beszédével.

Orbán Viktor


Először is folytatódik a külföld irányába zúdított magyar sallerözön. Az egri beszéd által útnak indított kokik címzettje jelen esetben nem Brüsszel és nem is Moszkva, hanem Washington, Hillary Clinton és az amerikai külügy. Orbán szerint méltán szolgáltak rá az amerikai illetékesek, akik az utóbbi időben többször – személyesen és démarche-on keresztül is - figyelmeztették a magyar kormányt a demokratikus elvektől és szokásoktól eltérő viselkedésmódra.


Tény és való, hogy a magyar kormányfő (még) nem cselekszik olyan direkt módon az amerikai kormányzattal szemben, mint Hugo Chávez a „yankee” szónak a használatakor. A CNN-re való utalással a saját tábornak küldött üzenetet ennek ellenére nehezen lehetne más kicsengéssel értelmezni.


A másik üzenete az Egerben elhangzott Orbán beszédnek az, hogy a Fideszen belül finoman szólva is mozgolódás és pozícionálás indulhatott el. Az elmúlt hónapok sorozatos politikai és kommunikációs bakijai következtében nem elképzelhetetlen, hogy egy kisebb-nagyobb csoport a főiránnyal szemben foglal állást. A külvilág számára eddig még ismeretlen ellenállók léte az orbáni szavak hallatán egyre bizonyosabb és nyilvánvalóan veszélyt jelenthet a fideszes kétharmadra. Nem hiába jelentette ki Orbán, miszerint „el kell dönteni, hogy ki melyik párt tagja, melyik oldalon áll”.


Orbán tiszta vizet akar önteni a pohárba és semmit sem bíz a véletlenre. Egy olyan pártot akar létrehozni, ahol minden mandátumot szerzett képviselőt a háta mögött tudhat, és nem létezik egyetlen Brutus sem.

Itt az idő!


A jelenlegi helyzetben azonban kijelenthető, hogy van/nak Brutus/ok a párton belül, mert a vezér nyugtalan és aggodalmának hangot is ad. A Hugo Chávez által képviselt populizmus és demokrácia-felfogás ezek szerint a Fideszen belül is kisebb-nagyobb megütközést vált ki.


Et tu, mi fili, Brute?

2
4 You need to log in to vote.

Hozzászólások

Eddig 10 komment érkezett ()

1. izomagyu
10/02/2012 15:12

az ilyen kokizásnak az egész ország issza meg a levét :(
miért is nem megy ki személyesen, hogy sallerokat és kokikat osztogasson, akkor ott helyben kapna vissza néhány hatalmas gyomrost, amit még a TEK se tudna elhárítani.

2. Nyifu1
10/02/2012 17:17

.., az A Cóhn-Bendit testileg pedofil, lelkileg homoszexuális, s érzelmileg AIDSes!
- mint maga a Liberalizmus! ..., s mint ember, hontalan-hazátlan, vagyis ZŐLD-LIBERÁLIS

3. izomagyu
10/02/2012 19:17

2. Nyifu1 !
"....testileg pedofil, lelkileg homoszexuális, s érzelmileg AIDSes! " - ezt a sort plagizáltad a saját önéletrajzodból!
lebuktál haver

4. Szabad Gábor
11/02/2012 12:42

Orbán Viktor óriási öngólja a balfelsőbe

Bihari Ernő2012. február 10. 11:52

Erre is csak a legnagyobbak képesek: csinált magának ellenzéket. Tarkóján fogja érezni Brüsszel „hideg leheletét” a ciklus végéig. Ha már itthon elszívta a levegőt a többiektől.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1653_orban_viktor_oriasi_ongolja_a_balfelsobe

5. Atlasz
11/02/2012 13:56

Brutus csak belülről lehetséges, Lengyel László még tudta, de Brutusra akkor nem volt szükség.

6. Osszián
11/02/2012 17:45

Az egri tévében z európaiak nyegleségéről beszélt, és ott folytatta a kettős beszéfet, ahol az IMF téma előtt abbahagyta.

"..az a helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk, ezt a kérdést majd 10 millió magyar fogja eldönteni. Ugyanis kívülről akarnak nyomást gyakorolni arra, hogy a magyarok hogyan szervezzék az alkotmányukat, hogyan védjék meg a gazdasági érdekeiket, vagy hogy a bankokat is bevonják-e a teherviselésbe. Leszögezte, hogy az európai szabályokat betartjuk, de hogy nekünk mi a jó, azt nem tudják megmondani Brüsszelből, de ha meg akarnák mondani, akkor nagyon sokat ártanának az európai eszmének – írja az MTI.

Ezért - folytatta - arra szokta kérni az európaiakat: vegyék figyelembe, hogy ez egy tartással, önbecsüléssel rendelkező büszke nép. Gazdasági kérdésekről szólva azt hangsúlyozta: akkor lesz nyugodt, akkor lesz Magyarország biztonságban, ha legalább öt és fél millióan dolgoznak és fizetnek adót, miközben a kormányváltáskor mindössze 2,6 millió volt ez a szám."

Na már most mit dönt el a 10 millió magyar? Kinek az alkotmányáról van szó? Ki bántja ezt az öntudatos népet?

Nem őt bírálták-e vajon?

7. lombik
11/02/2012 19:42

"..az a helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk, ezt a kérdést majd 10 millió magyar fogja eldönteni. Ugyanis kívülről akarnak nyomást gyakorolni arra, hogy a magyarok hogyan szervezzék az alkotmányukat, hogyan védjék meg a gazdasági érdekeiket, " A z igazság az, hogy ezt mind Orbán akarja a 10 millió magyarral megtenni, és nem az EU!! Fidesz alkotmány, Fidesz bírák, Fidesz Munkatörvénykönyv, Fidesz SZJA, Fidesz törvénytelenségek, Fidesz érdekek,
Az a szomorú, hogy a külföldnek kell a miniszterelnököt a demokrácia alapvető elveire figyelmeztetni, a jogtalanságokra, amit a saját népe ellen követ el!!Ez nem tetszik Orbánnak!!!

8. kisutca
12/02/2012 15:47

Szerintem Orbán tudathasádásos betegességben szenved!Nem a magyar néppel van bajuk az unióban hanem magával az Orbán kormánnyal!Ezt jó ha tudomásul veszi a miniszterelnök és nem keveri bele a magyar népet.
Az alkotmány meg ki írta meg,hát a Szájer asszony és ki szavaztatta meg ,hát az Orbán.A magyar népre meg ráerőltetik!!

9. Szabad Gábor
13/02/2012 11:47

A lovagok, akik azt mondják: puccs!

Bihari Ernő2012. február 13. 11:22

Orbán jól elhelyezett mondatai a kihelyezett kabaréban, Egerben.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1665_orban_puccs

10. szazados90
13/02/2012 12:19

Brutusza, még Rákosinak is volt. Illetve lett. -- Sztálin halála után.
S az nagyon fontos, hogy lett. Mert JÚliusz cézárnak volt Brutusza, nem lett. Azért fogadta fiává, hogy mint ellenfelet, ellenséget semlegesítse. De a fiúvá fogadás sem mentette meg a cézárt.
Rákosinek nem volt brutusza, hanem lett, Kovács István személyében. Pedig talán a leghűségesebb moszkovita támogatója, csicskása volt eladdig, amíg végkép az agyára nem ment a hatalom. S akkor mát Kovács nem bírta tovább, kiment a PB üléséről, s telefonon felhívta Moszkvát. S jött Sepilov, s személyesen vitte magával Rákosit Moszkvába.
Innem a mondás, hogy Rákosi Vorosilovon jött és Sepilovon ment.
Vajon Orbán milyen lovon megy?
Százados.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm gazdasag @hm kulfold 10 11esek 1873 1956 1989 2006 2010 2011 2012 56 89esek Abszurd ACTA Ady ájemef Algéria Alkotmány Alkotmánybíróság Állampárt AlternatívKE Annamária Antall Antiszemitizmus Argentína Arrogancia AudiS8 Ausztria Balatonőszöd Baloldal BanKiMoon Barcelona Barroso Barroso levél BayerZsolt BAZ Bécs belf Belföld Belügyminisztérium BencsikAndrás Berlin Berlusconi Bevándorlás Bild Bipartidizmus Blackout Bohócforradalom Bojkott BoldogIstván Botrány Bóvli Brazília Brutalitás Brutus Brüsszel Budapest Bukás Censored Centrál Cenzúra Change Chávez Chile Civil Clinton CNN Cohn Bendit Costa Csányi Csepel Csődkockázat Csúcs Dánia DánielPéter December Dékán DemocraciaRealYa Demokrácia DemokrataPárt DemokratikusKoalíció Demonstráció Despota Deutsch Diákok disznótor DK Dopeman Dörner Eger Egyetem Egyiptom EKB Elégedetlenség Ellenzék Elnök ELTE Emberi ENSZ Eörsi EP EPP Esélyegyenlősg ET EU EU elnökség Euró Európa EurópaiBizottság Évértékelő Facebook Fehér FehérHáz Fehérororszország Felelősség Fellegi Félrevezetés Férfi Fiatalok Fico Fidesz Finnország Forradalom Frakció Franciaország frank Frusztráció Futball Fülig Gazdaság Gazdasági Gazprom GerhardSchröder Giró Szász Golyóstoll Government Göncz Görögország Granadinho Gyanúsítás GyorskocsiUtcaiKoalíció Gyöngyöspata Gyurcsány Hagyó Hangfelvétel Hatalom Hernádi Hillary Hitelesség Hogyantovább Homo Honatya Horn Hungarian Hungary Hunvald Ima imf IMF delegáció India Integráció isten Izrael Jean ClaudeTrichet Jemen Jimmy Jobbik Jogok Jordánia Június16 Kádár Kanada Kávéház KEH Kelet Kertész Kétharmad KettősPolitika Kína Klubrádió Koki Kommunikáció Konrád Kontra Fülkeforradalom Konzervatív Koppány Kormány Kormányportál Kósa Kossuth Kovács Könyvbemutató Közel Kelet Közgyűlés Közhatalom Közpénz Köztársaság Kritika Krugman Kubatov Kubatovgate kultusz Külföld Lázár Lega Nord legények Lendvai Levél Lexikon Lézerblokkoló Liberális Libéria Lincoln LMP Loki M 15 Madrid magyar Magyarország magyarterror Malév Március15 MarioDraghi Mason Matolcsy MDF Mécs Médiatörvény Megszűnés megye Melia Merkel MIÉP Milla Mohács MolnárCsaba MongAttila Moodys Moszkva MSZP MTI MTV Mubarak Multikulti Munkaügy Nacionalizmus Nácizmus Nagy Britannia NagyBritannia Nagykövet NATO NEM NémethSzilárd Németország Nemzeti NemzetiHitvallás Nemzetközi NEP Népszabadság Népszava Népszavazás NER NewYork NewYorkTimes Nicaragua NMHH Novák NovákElőd Nyugat Obama Oktatás Október23 Októberi Olaszország Oldal opening Operaház Orbán Orbán család Orbán kormány OrbánGyőző Orbanizmus Orbánleaks Oroszország Orwell OVB Őszinteség Őszöd őszödi beszéd Ösztöndíj PálinkásJózsef Papandreou Paradigma Paramilitáris Paranoia Parkol Párt Participáció Pártreform Pártszakadás Pártszavazás PatayVilmos Paul Pázmány Peking Petíció Petőfi Pofátlanság Politika Polt Radicová Radikális Radikalizmus Rap Reform Reklám Rendőrség Rendszerváltás RényiPálDániel RepublikánusPárt Rica Rijád RiporterekHatárokNélkül RMDSZ Roma Románia Sajtó Sajtószabadság Sajtótájékoztató Saller Sapiens Sarkozy Sarrazin Schiffer Schmitt Schöpflin Seehofer Sevilla Simicska Skizofrén soft Somody Spanyol Spanyolország Spiegel Standardandpoors Sukoró svájci Szabadságharc Szakszervezet Szalai Szalay Bobrovniczky Szankció Szaúd Arábia SzázezresTüntetés SZDSZ szégyen Szekeres SzélesGábor Szélsőjobb Személyi Szijjártó Szíjjártó Szili Szlovákia Szovjet SztIstván TabajdiCsaba Tájföld Tanács Tárgyalás Tarlós Társadalom Tér Terrorizmus Tilos Tiltakozás TIME Tisztesség Tisztújítás Tokió Többpártrendszer TörökKártya Tunézia Tüntetés Tüntetések Twitter ÚjEgység ÚjPárt ÚjSzínház Ukrajna Ungváry Unortodoxia USA Ügyészség V4 Vágatlan Valencia Való Válság Változás Valutaalap VanRompuy VásárhelyiMária Venezuela Verseny Vezető Videó Videoton Vidi Viktor Világ VladimirPutin Voks Völgyesi Washington Wass WC Wikileaks WinnerTakesItAll Wittner X szel Yankee Zeitung Zember Zuschlag Zsidó